2017.11.25.Bécs - Ungarn Center

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Ausztria > Eseménynaptár > 2017
Kedves Testvérek!

Az egyházi év utolsó vasárnapján Jézus Krisztust a világmindenség királyaként ünnepeljük.

A főünnep előestéjén (november 25-én 17.00-18.00) egyórás szentségimádásra hívjuk a híveket az országhatáron belül és kívül egyaránt a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve.

Különböző helyszíneken, de egy időben, együtt fogunk imádkozni azért, hogy az önmagát értünk is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük.

Erre nálunk, a Pázmáneum Kápolnájában is lesz lehetőség.

Tartsanak velünk, hogy együtt 20 000-en legyünk.

Mit kell ehhez tenni? Csatlakozni a https://krisztuskiraly.iec2020.hu/#/ honlapon található már megszervezett szentségimádásokhoz.

Amennyiben viszont nincs azon a környéken szentségimádási lehetőség, akkor a helyi templomban, iskola- vagy kórházkápolnában, szerzetesi közösségben a helyi plébánossal, templomigazgatóval, szerzetesi elöljáróval egyeztetve szentségimádást szervezni.

A kihelyezett Oltáriszentség előtt lehet csendben, elmélkedve, hagyományos módon, énekelve, dicsőítve imádkozni mindenkivel, aki szívesen tölt egy órát a mindenség Királyával.

Fontosnak tartjuk, hogy minden résztvevő jelentkezzen a krisztuskiraly.iec2020.hu oldalon. Így látjuk, hogy mennyien imádkozunk együtt, elértük-e már a 20 000 főt. A jelentkezések által tud bővülni a szentségimádási helyszínek száma is.

Szeretnénk együtt az egész Kárpát-medencét és minden magyarlakta területet lefedni. A jelentkezés során lehetőség van a NEK 2020 hírlevélre is feliratkozni, amelynek segítségével folyamatosan tájékozódhatnak arról, hogyan halad a 2020-as esemény előkészítése.

A Kongresszus

-honlapja itt található: http://www.iec2020.hu/

-Youtube oldala pedig az alábbi címen:

https://www.youtube.com/channel/UC8x105h1Ody_blbfBm2DePw

https://www.youtube.com/channel/UC8x105h1Ody_blbfBm2DePw

Rövid Youtube film a Krisztus Király előesti szentségimádás felhívásáról, amit kérünk, hogy lehetőség szerint osszanak meg Önök is közösségeik Facebook oldalán:

https://www.youtube.com/watch?v=-F6df8XlCmo&feature=youtu.be



A szentségimádást előkészítő NEK Titkárság csapata nevében, Fábry Kornél atya által írt levél alapján: Varga János





--
Dipl.-Theol., Dipl.-Ing. János Varga


 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz